Képzelt riport Nyomtat
2009 július 23., csütörtök 18:52

Képzelt riportA Hegyalja fesztivál egyik fontos törekvése, hogy részben arculatot kíván váltani, mely szerint a programjaiba nem csak szabadtéri darabokat épít be, ha kőszínházi klasszikusokat.

Így került színre az igényesebb közönség számára Lajkó Félix koncertje pénteken, illetve szombaton a Mandala Színház előadásában a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról. A kísérlet igazán sikerült, bár még a Lajkó koncerten kevesebben voltak, de a színház 85-90 %-ban megtelt a muzikelre. Minden bizonnyal telt ház lett volna, ha a jegyeladásokból következtetve, ha nem rendelik el a katasztrófavédelem részéről a vörös vihar riasztást. Érdekes, hogy ennek ellenére is sokan, a vártnál jóval többen jöttek el. A produkció sikerét mi sem bizonyítja ékesebben, mint az hogy a közönség az utolsó betétdallért, háromszor tapsolta vissza a művészeket, s nem az esetleges viharral törődött.
Tokaj egyébként néhány csepp csapadékkal - szerencsére - megúszta a máshol pusztító felhőszakadást.

blog comments powered by Disqus