Csaknem négyezer új hallgatóval gazdagodva, ünnepi egyetemi szenátusi ülés keretében nyitották meg a 2010/2011-es tanévet az ország első Felsőoktatási Minőségi Díjas egyetemén szeptember 4-én, szombaton.
A hagyományok szerint a Miskolci Egyetem új hallgatóinak eskütétele után Káli Sándor polgármester jelképesen átadta a város kulcsát az egyetem első évfolyamos hallgatóinak. A PhD doktorok avatása, habilitációs és más oklevelek mellett kitüntetéseket is átadtak: a Miskolci Egyetem Szenátusa tiszteletbeli doktori címet adományozott Prof. Dr. Eric G. Eddings, a Utahi Egyetem Vegyészmérnöki Tanszékének professzora, a Miskolci Egyetem Energia- és Minőségügyi Intézetének aktív szakmai partnere számára.
KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJASOK A kiemelkedő tanulmányi vagy szakmai eredményt elért hallgatók a tanévnyitón vehették át a Köztársasági ösztöndíjat. Az ösztöndíj odaítélésének főbb szempontjai között szerepelt a kiemelkedő tanulmányi eredmény és nyelvismeret, valamint a szakmai területen nyújtott kimagasló teljesítmény. A Miskolci Egyetem idei köztársasági ösztöndíjasai:
MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR Czeglédi Balázs Lux Marcell Molnár Zoltán Pánya István Pető Marietta Serfőző Róbert Tóth Bence
MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR Dobó Zsolt Kulcsár Tibor Papp Judit Tokár Monika
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Bérczi Dániel József Bodó Lajos Farkas Máté Gáspár Marcell Gyula Gönczi Dávid Jászkai Tamás István Kerékgyártó Tímea Lengyel Ákos József Majoros Péter Nagy Balázs
Nagy Ferenc Olasz Attila Parádi Attila Prém László Sarvajcz Kornél Szabó Gábor Szamosi Zoltán Szkárosi Szabolcs Sztankovics István Unhauzer Edina Vágó Tamás
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Csordás Tamás Juhász Petra Rónai Orsolya Sztankó Ágnes Márta Torma András Udvarhelyi Bence GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Béres Laura Borodavko Beáta Lenkey Gyöngyvér Orosz Andrea Tóth Orsolya
Varga Ilona Viktória Vatamány Bella Vizkeleti Anna
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Barna lászló Dovák Dávid Fazekas Gabriella Hornyák Máté Nagy Éva Putz Orsolya Vida Jamina
EGÉSZSÉGÜGYI KAR Elek Zsófia Botos Judit Kanalas Szílvia
COMENIUS TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR Oláh Klaudia Borkuti Anna Bágyi Boglárka
BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET Valentiny Gábor
MINDEN EDDIGINÉL TÖBB JELENTKEZŐ Minden eddigit felülmúlt a Miskolci Egyetemre jelentkezők száma 2010-ben, így határozottan stabilizálta a már tavalyi mutatószámaival is erősített pozícióját a Miskolci Egyetem. Mint az a ponthatárok első értékeléséből kiderül, ez egyebek mellett az összes jelentkező, az első helyen jelentkezők, az államilag támogatott képzésre felvettek, valamint a mesterszakra felvettek számának növekedésében is megmutatkozik. A július 22-én megállapított ponthatárok és a pótfelvételi eredmények alapján összesen 3838 új hallgató kezdi meg tanulmányait a Miskolci Egyetemen a 2010/2011-es tanévben. A Miskolci Egyetemre a 2009. évi összes jelentkező (8024 fő) számához képest mintegy 4 százalékkal nőtt az idén a jelentkezők száma (8357). Az Észak-magyarországi régió vezető felsőoktatási intézményét első helyen megjelölők száma ugyancsak folyamatos emelkedést mutat az elmúlt években: 2008 óta (akkor 3190; 2009-ben 4394) mostanra 4531-re emelkedett. A jelentkezések és a felvettek tekintetében a Miskolci Egyetem korábbi pozícióját megőrizve, az országos rangsor 11. helyén szerepel. Kiemelkedő jelentőséggel bír ez a pozitív tendencia, hiszen a felsőoktatási intézmények közötti, egyre erősödő verseny ellenére is egyértelműen mutatja a Miskolci Egyetem népszerűségét, azt a tényt, hogy egyre többen biztosak abban, hogy az itt szerzett diplomára szeretnék alapozni az életüket.
Legnépszerűbb alapszakok az egyes karokon, a felvettek szerint: Állam- és Jogtudományi Kar: jogász Bartók Béla Zeneművészeti Intézet: klasszikus zongora szakirány Bölcsészettudományi Kar: kulturális antropológia Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar: tanító Egészségügyi Kar: egészségügyi szervező és orvosi laboratóriumi képalkotó diagnosztikai analitikus Gazdaságtudományi Kar: gazdálkodás és menedzsment Gépészmérnöki és Informatikai Kar: gépészmérnök Műszaki Anyagtudományi Kar: anyagmérnök Műszaki Földtudományi Kar: műszaki földtudományi
A mesterképzések tekintetében kiemelkedő adat, hogy a tanévben csaknem 900 mesterszakos hallgató tanul majd, egy részük már ez év februárjától, keresztfélévesként. A mesterszakos hallgatók több mint egyharmada a Bölcsészettudományi Kar hallgatója.
Az intézmény lezárta napjainkra a Bologna-rendszerre való átállást, s folyamatosan bővülő, korszerű, megújult alap- és mesterképzéseit a munkaerő-piaci igényekhez igazítva hirdeti hallgatóinak. Folytatódik a tanévben az egyetem eddigi legnagyobb, európai uniós forrásra is támaszkodó infrastrukturális beruházása is: egy több mint 6 milliárd forint értékű nagyprojekt indításának kapujában áll, mely részben építészeti beruházást, részben gépek, berendezések beszerzését teheti lehetővé. Olyan berendezésekét, melyek a műszaki képzések színvonalának emelése mellett a kutatást és a versenyszférát is szolgálják. Hiszen az egyetem a régió szolgálatában áll, s ennek erősítésére további fejlesztéseket tervez, nagy beruházásokban vesz részt.
PRIMUS ÖSZTÖNDÍJ A tanévnyitó előtt, szeptember 4-én adták át az Állam- és Jogtudományi Kar tavaly alapított ösztöndíját, a Miskolci Jogi Kari Primus Ösztöndíjat a 2010. évi felvételi eljárásban kiemelkedő eredményt elért hallgatóknak. Az ösztöndíj összege 100 ezer forint, amelyet a tanév első félévében öt egyenlő részletben kapnak meg a hallgatók. Az idei ösztöndíjasok:
Kutatók éjszakája A tanév első nagyrendezvénye a Kutatók éjszakája lesz szeptember 24-én. Az elmúlt évek sikerei után újra kinyílnak a Miskolci Egyetem laboratóriumai, s számos természettudományi kísérlet aktív résztvevőivé válhatnak az érdeklődők. Lesz kincskeresés, térinformatika, megismerhetjük az anyagok mikrovilágát, a láthatatlan információ terjedését, a mágneses levitációt, járhatunk vízen, fúrhatunk olajkutat. Mindezt számos társadalomtudományi és művészeti program is gazdagítja, s ki tudja, meddig sorolhatnánk még a tudomány világába kalauzoló izgalmas, egy éjszakás kalandunkat! A látogatók még aktívabb részvétele okán a szervezők kvízjátékkal is készülnek: a 13+1 kérdésre helyesen válaszolók élő kvízműsorban vehetnek részt szeptember 24-én éjjel. A játék részletei és a szeptember 20-ig kitölthető online teszt a http://ipc.sze.hu/kutatok-ejszakaja-2010/ webcímen találhatók. Az idén is lesz ugyanakkor fotópályázat: a tudomány rejtett, titkos világában tett „utazás” élményeit, emlékeit a sárospataki és a miskolci programokon megörökítők beküldhetik digitális fotóikat a
Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
e-mailcímre szeptember 30-ig. Számos izgalmas programmal várja tehát látogatóit szeptember 24-én a Kutatók éjszakája Miskolcon (a Miskolci Egyetemen és a Szinva teraszon), valamint Sárospatakon (a Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar épületében).