Gólyák a Miskolci Egyetemen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2012. február 4. szombat

Ráhel ünnepli névnapját.
Holnap Ágota napja lesz.

Főoldal Kultúra Kultúra Gólyák a Miskolci Egyetemen
Gólyák a Miskolci Egyetemen PDF Nyomtat Email
2010 augusztus 19., csütörtök 16:15

A hagyományoknak megfelelően augusztus vége egyet jelent az elsőéves hallgatók, a gólyák táborával a Miskolci Egyetemen. Az idén mintegy ezer gólya érkezik augusztus 22-én, hogy a felsőbb éves hallgatók 5 napon át bevezessék őket a miskolci egyetemisták életébe, hagyományaiba.

A Gólyatábor megnyitójára augusztus 23-án, hétfőn este 8 órakor kerül sor − az időjárás függvényében – az egyetemi étterem előtt vagy az étteremben.

A csaknem egyhetes Gólyatábor az idén is számos izgalmas programmal várja a „beavatás” résztvevőit
a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának (ME-HÖK) szervezésében. Az idei tábor az első, melyben a Miskolci Egyetem mind a nyolc kara és az intézete is részt vesz.
A campus ideális hely arra, hogy ennyi gólyát egyszerre elszállásoljon, tápláljon, és ami ezeknél sokkal fontosabb: szórakoztasson. A tábor egyik kiemelt célja ugyanis, hogy összerázza és közösséggé formálja az elsőéveseket. Ennek jegyében lesz tehát minden, a stand up comedy-től, a vetélkedőktől az éjszakai túrázásig, a családias gulyásozástól a sportnapig.

A programok másik fele a tanulmányok megkezdéséhez elengedhetetlen ismeretek megszerzéséről szól majd. Bemutatkoznak az egyetem vezetői, diák- és más szervezetei, de a későbbi mindennapokhoz nélkülözhetetlen tanulmányi és hallgatói ügyintézésről is számos fontos és nélkülözhetetlen információhoz juthatnak majd a gólyák.
Az egyetem nyolc karát és az intézetét képviselő felsőbb évesek, a szervezők a Miskolci Egyetem egyedülálló diákhagyományainak is fontos helyet biztosítottak a gazdag program összeállításakor, hogy az intézmény napjainkban is élő tradícióival is megismerkedhessenek a fiatalok.

Az elsőéves hallgatók számára ez lesz az első igazi találkozás következő éveik színhelyével, a miskolci Egyetemvárossal. Megismerhetik, mi mindent rejt magában a mintegy 80 hektáron elterülő campus. Megtapasztalhatják, mi mindent takar a „város a városban” ¬– hogy milyen előnyökkel jár, ha a mindennapokban mindent egy helyen találnak. Hiszen az Egyetemvárosban egyebek mellett posta, bank, étterem, szórakozóhelyek, sport- és műfüves pálya, fitneszterem, papírboltok, korszerűen felújított kollégiumok és diákhotel is működik.

Az elsőévesek számára fontos információkat több kiadvány is megörökíti a gólyák számára: a tábor kezdetére jelenik meg a MERt-gólyahír, szeptember elejére pedig a Hallgatói Információs Zsebkönyv, mely egész tanévre hasznos és praktikus információkkal szolgál majd a hallgatói mindennapokhoz.

*
A Gólyatáborral kapcsolatban további információ Szabady Szabolcstól, a ME-HÖK elnökétől a 70/368-0818-as mobilszámon, illetve Varga Gábortól, a ME-HÖK kulturális alelnökétől a 70/866-4619-es mobilszámon kérhetők.

 

blog comments powered by Disqus
 

www.konecranes.com

Telvill Kft.

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás

Név:

E-mail:

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint, hogyan dönt az EU, hazánkkal kapcsolatban?
 

Hungary Card

Programkereső

EU autótérképe

http://www.hungarycard.hu/

Hazai rekordkísérletek

http://rekordok.freeblog.hu/

igricigep.hu

Ingatlankereső

Facebook

ÉHG Északmagyarországi Hulladékgazdálkodási ZRt.

ABAÚJ Hulladékgazdálkodási Kft.

Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft.

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások