Tehervonatot fotóztak a PÁEV vonalán Nyomtat
2019 december 04., szerda 15:06

Ismét fotótehervonatozást szervezett az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) vonalán. Szombaton mintegy negyven fotós vett részt a Zemplén szívében futó kisvasúton megrendezett rendhagyó programon.

A régmúlt idők hangulatát idéző, fával rakott szerelvénnyel tették meg a Pálháza – Rostalló távot, az út során számos fotómegállást közbeszúrva. A szerelvény C-50-es mozdonyokból, fával rakott rönkszállító truck-párból, fával rakott teherkocsikból és egy személykocsiból állt. Ilyen rendezvény két évvel ezelőtt volt először a Hegyközben. Akkor és most is számottevő érdeklődés mutatkozott a hazai és kelet-európai vasútbarátok körében. A mostani programra a hazai érdeklődőkön túl Lengyelországból is érkeztek résztvevők.

A Pálházi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti járatai a téli időszakban nem közlekednek, a jövő évi szezon előreláthatóan márciusban indul. Az addig is utazni vágyók a különvonati szolgáltatást vehetnek igénybe. Ezzel kapcsolatban az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságánál lehet érdeklődni.


blog comments powered by Disqus