• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. december 17.

Lázár ünnepli névnapját.
Holnap Auguszta napja lesz.
Főoldal Közélet Köztünk szólva Átütő siker a Jobbik Otthonmentő Segélycsapata
Átütő siker a Jobbik Otthonmentő Segélycsapata PDF Nyomtat Email
2012 június 03., vasárnap 22:10

A Jobbik azok után hívta életre sokat próbált szakértőkből álló csapatát, hogy belátta: a kormányzat tehetetlensége több ezer magyar család otthonát, ezáltal életét sodorja veszélybe.
A kabinet által meghatározott kilakoltatási kvóta alapján ugyanis jóval több magyart lakoltathatnak ki, mint ahányat megmenthet a Nemzeti Eszközkezelő vagy bármely más, jobbára a gazdagabbak, szerencsésebbek számára kitalált megoldási csomag. Aggályainkat tovább erősíti, hogy a Nemzeti Eszközkezelő lényegében alig kezdte meg működését, nem volt képes tömegeket megmenteni, főleg mivel kikötései tömegeket zárnak ki az igénylők köréből. Egyrészt „szociális rászorultságot” ír elő, pedig nagyon sok magyar nem állt be a sorba segélyért, bármilyen nehéz helyzetbe is került, így nehezen kaphatna erről papírt, igazolást. Másrészt továbbra is a bank „engedélyétől” teszik függővé a segítséget, márpedig a pénzintézet árvereztethet, ha az jobban megéri neki. Az Ócsára ígért, károsultakat mentő faluban pedig egyetlen házat sem sikerült fél év alatt benépesíteni.

A fentiek okán nem csoda, hogy a károsultak tömegesen jelentkeznek Otthonmentő Segélycsapatunknál, s ezzel arányosan – ahogy az önkéntes jogi aktivisták kapacitása bírja – a sikerek is egyre gyakoribbak. Az otthonmentők jogi segítségnyújtása okán e hétre féltucatnyi végrehajtást, s ezzel együtt lehetséges kilakoltatást állíttattunk le, s került az ügy olyan peres eljárásba, ahol a hitelkárosult igazának szolgáltatására minden eddiginél komolyabb esély mutatkozik.

Segélycsapatunk a törvényes kereteken belül, a hatóságokat nem megkerülve dolgozik, s talán legfontosabb feladata, hogy segítsen „útba igazítani” a nehéz helyzetbe kerülteket a bürokrácia útvesztőiben, hiszen sok esetben az a legnagyobb segítség, ha meg tudjuk mondani, hova érdemes fordulnia az illetőnek. Bár jellemzően devizahitelesek kérik a segítségünket, a Jobbik szakértői senkit sem küldenek el, ugyanúgy megpróbálnak segíteni az átvert forinthiteleseken, azokon, akiken a gépkocsira hitelt adó cégek fogtak ki. Végrehajtási ügyeken túl pedig a kártérítési eljárással kapcsolatban is felvilágosítást adnak, sőt a magyar kisvállalkozókat is tanácsokkal látják el svájci frank alapú hiteleik kezelése kapcsán.

A Jobbik felháborodását fejezi ki amiatt, hogy a fentiek a kormányzat és szervei feladatát képeznék, azok mégsem látják el hivatásukat, sőt ígéretüket, mely szerint senkit sem hagynak az út szélén, szintén megszegik. Ugyanakkor vállaljuk küldetésünket, s megpróbálunk minden nehéz helyzetbe jutott családon segíteni. (A Jobbik Otthonmentő Segélycsapata az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. drótpostacímen érhető el.)

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Karácsonyi Üdvözlet

Hírdetés

mail.google.com
33 650x488

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a közpénz felhasználásáról van-e joga minden megkötés nélkül beszámolni a sajtónak?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások