• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. október 22.

Előd ünnepli névnapját.
Holnap Gyöngyi napja lesz.
Főoldal Közélet Köztünk szólva A Jobbik minden devizahitelest megmentene
A Jobbik minden devizahitelest megmentene PDF Nyomtat Email
2012 április 05., csütörtök 20:47

A Jobbik üdvözli, hogy hatályba lépett az új árfolyamrögzítésről szóló törvény, hiszen ez által ha nem is megoldáshoz, de levegőhöz jutnak azok a hitelesek, akik számára minden hónap komoly küzdelmet jelent. Mint ismeretes, az árfolyamgátat igénybe vevő ügyfelek az új rendelkezés értelmében öt éven keresztül kiszámíthatóbb törlesztőrészletekkel szembesülnek, bár pár év múlva a hitel terhe „visszaszakad” a nyakukba.

Az új lehetőséget leginkább a közszolgák várták, akiket a kormányzat többször hitegetett, majd hagyott cserben – ez a végtörlesztés lehetőségekor csúcsosodott ki leginkább. Ekkor a Jobbik felháborodásának adott hangot, mivel az adósokat azzal kábították, hogy a közszférában dolgozóként kedvezményesen fizethetik ki tartozásukat egy összegben, végül azonban ebből nem lett semmi: a határidő lejárt, a kabinet nem lépett. Így nagyon sok károsult maradt hoppon, s a Jobbik joggal várta el, hogy a kormányzat terjessze ki ezt a lehetőséget bármely közszolga számára. Főleg azért, mert az árfolyamgát mellé adott, nagyjából másfél hónapnyi törlesztőrészletnek megfelelő vissza nem térítendő támogatásra csak azok jogosultak, akik igénybejelentéssel jelezték, hogy végtörlesztenének – sokan ezt nem tették meg, mivel munkáltatójuk máshogy vagy éppen sehogy nem tájékoztatta őket.

A friss számítások azt is megerősítik, hogy a devizahiteles közalkalmazottak által igényelhető kamattámogatás is csak pár száz forinttal csökkenti a 2017-től fizetendő részleteket, tehát ámítás arról beszélni, hogy a kormányzati csomagnak köszönhetően az érintettek kiszabadultak volna a hitelcsapdából.

A Jobbik üdvözli, hogy a közszféra dolgozói soron kívüli elbírálással igényelhetik az új árfolyamrögzítést. Ám a nemzeti párt számára minden hiteles ugyanolyan fontos, így nem fogadhatjuk el, hogy a többi lakáshiteles csak június 1-től, míg a szabad felhasználású jelzáloghitelesek csak szeptember 1-től élhetnek az átmeneti könnyítéssel. Nem látjuk ugyanis komoly akadályát annak, hogy ők is azonnali kedvezményben részesüljenek. A Jobbik a helyzetet érzi annyira sürgetőnek, hogy a kormányzat ne legyen tekintettel a bankok kényelmi szempontjaira.

Látható, hogy a sokszor értelmetlenül túlbonyolított és a károkozó pénzintézetek érdekeire is tekintettel lévő „megoldások” ismét csak egy kört érintenek, s nem segítenek azokon, akik munkahelyük elvesztése vagy életük felborulása miatt a fizetőképtelenség határára sodródtak, s adott esetben már a Nemzeti Eszközkezelő sem áll szóba velük. A Jobbik megoldása, a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása azonban őket is támogatná, hiszen tartozásuk spekulációból származó része pillanatokon belül eltűnne, s nem lehetne rajtuk behajtani indokolatlan tételeket.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője

 

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a közpénz felhasználásáról van-e joga minden megkötés nélkül beszámolni a sajtónak?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások