--LMP: Megyei vagyon átruházása – a Fidesz és az MSZP mutyikoalíciója
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2012. május 21. hétfő

Konstantin ünnepli névnapját.
Holnap Júlia, Rita napja lesz.

Főoldal Közélet Köztünk szólva --LMP: Megyei vagyon átruházása – a Fidesz és az MSZP mutyikoalíciója
--LMP: Megyei vagyon átruházása – a Fidesz és az MSZP mutyikoalíciója PDF Nyomtat Email
2011 november 23., szerda 23:38

Az LMP egy módosító javaslattal szerette volna elérni, hogy az állam birtokába kerülő megyei vagyontárgyakat csak közszolgáltatások nyújtásához lehessen felhasználni. A parlamenti vita alatt a kormány érdemben nem foglalkozott az LMP tervezetével, majd a Fidesz és az MSZP képviselői közösen szavaztak a módosító javaslatról.

Az LMP már az egészségügyi intézmények fővárosi privatizációjával kapcsolatos ötletnél jelezte, hogy aggályai vannak a nemzeti vagyon államosításával kapcsolatban. Ezért egy korábbi módosító indítvánnyal forgalomképtelenné tettük volna ezeket a vagyontárgyakat. A kormánypárt és a szocialista képviselők azonban akkor nem támogatták a Lehet Más a Politika módosító javaslatát, amely az átláthatóságot biztosította volna.

 

 

 

Tegnap ugyanez történt a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló törvény vitája után. Az LMP a zárószavazás előtt egy módosító indítványt nyújtott be azért, hogy a megyéktől átvett ingatlanokat csak közszolgáltatás nyújtására lehessen később használni. Ez a javaslat is azt szolgálta volna, hogy a nemzeti vagyont ne lehessen felelőtlenül eltapsolni.

 

 

 

A három órás záró vita alatt a kormány képviselői érdemben nem szóltak hozzá az LMP javaslatához, nem foglalkoztak vele. Végül a szavazáskor a Fidesz és az MSZP képviselői közösen leszavazták a tervezetet. A név szerinti szavazásból kiderült, hogy a szocialista képviselők - ha hallgatólagosan is - ugyanúgy a mutyizás, a vagyon elkótyavetyélésének pártján állnak.

 

 

 

Mostantól fennáll a lehetősége annak, hogy ezeket az államosított megyei vagyontárgyakat eladják, így majd több település lakói nem jutnak hozzá saját városukban, falujukban egészségügyi szolgáltatásokhoz vagy oktatáshoz.

blog comments powered by Disqus
 
www.konecranes.com

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön is érzékeli-e a környezetében, hogy növekedett az agresszivitás?
 

Hungary Card

Programkereső

EU autótérképe

http://www.hungarycard.hu/

Hazai rekordkísérletek

http://rekordok.freeblog.hu/

igricigep.hu

Ingatlankereső

Facebook

ÉHG Északmagyarországi Hulladékgazdálkodási ZRt.

ABAÚJ Hulladékgazdálkodási Kft.

Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft.

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások