• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. október 17. kedd

Hedvig ünnepli névnapját.
Holnap Lukács napja lesz.
Főoldal Közélet Köztünk szólva „Utolsó óra” program a nyugat-dunántúli földek visszaszerzéséért
„Utolsó óra” program a nyugat-dunántúli földek visszaszerzéséért PDF Nyomtat Email
2011 szeptember 28., szerda 09:34

Második nekifutásra elfogadta a Vas Megyei Közgyűlés azt a jobbikos javaslatot, amely a térség zsebszerződéseinek feltárását végző ideiglenes bizottság felállítását kezdeményezte.

2001 nyarán Orbán Viktor határozottan kijelentette: „Az osztrák vircsaftnak véget kell vetni!” Majd elszántságát nyomatékosítva enyhén fenyegető stílusban üzent a sógorok befektető kedvű gazdáinak: örüljenek az osztrákok, akik földet vásároltak Magyarországon, hogy ép bőrrel megúszhatják! A jelenleg regnáló kormánypártok földvédelmi aktivitása azonban a nullával egyenértékű, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a magyar föld és víz alkotmányos védelmére vonatkozó jobbikos javaslatot név szerint utasították el.

Idén nyáron Bana Tibor és Magyar Zoltán földvédelmi razziát tartott Vas megyében, amely során többek között az is bebizonyosodott, hogy az osztrák „vircsaft” fénykorát éli, hiszen a nyugati határszélen található termőföldek mintegy 70-80 százalékát szerezték meg törvénytelenül vagy a kiskapuk kijátszásával, mindenesetre spekulatív céllal.

A problémák helyi, hatékonyabb orvoslására született az a jobbikos javaslat, amely szerint egy, a Vas Megyei Közgyűlés hatáskörébe tartozó ideiglenes bizottság – a megfelelő törvényi háttérrel kiegészülve – kifejezetten a térségben található termőföldek tulajdonviszonyait vizsgálja és nem utolsó sorban a hosszú távú bérleti szerződésnek álcázott „zsebszerződések” feltárásában segédkezzen. A javaslatot a kormánypárti képviselők májusban – nyilván politikai megfontolásból – elutasították.

Az elmúlt hónapok során a „külföldi tulajdonosok” azonban olyan élővilág- és természetpusztításba kezdtek, hogy a megismételt jobbikos javaslat létjogosultsága immár megkérdőjelezhetetlenné vált. A Vas Megyei Közgyűlés kormánypárti képviselői múlt hét péntekén – két tartózkodás mellett – zöld utat adtak a földvédelmi törekvéseknek.

Az ideiglenes Vas megyei földvédelmi bizottság működési struktúráját a napokban alakítjuk ki, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Vas megyei szervezete a Mezőgazdasági kabinet segítségével egy rövid, ugyanakkor velős cselekvési tervet készít a minél eredményesebb munkavégzés érdekében. A bizottságban tevékenykedő tagok számára elengedhetetlen lesz a kitartó és töretlen hivatástudat, hiszen a legfrissebb információink szerint Vas megye földjei felől jelentősebb izraeli befektetőcsoportok érdeklődnek, sőt Rádóckölked térségében már megjelentek az országhódítók.

Rába Kálmán megyei közgyűlési képviselő, a Jobbik Vas megyei alelnöke

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a közpénz felhasználásáról van-e joga minden megkötés nélkül beszámolni a sajtónak?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások