Feléli a kormány a magánnyugdíjpénztári vagyont – a Fidesz szerint ez jelenti a biztonságot? Nyomtat
2011 július 24., vasárnap 19:45

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott félrevezette a közvéleményt, amikor sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormány nyugdíjvédelmi programja „biztonságba helyezte” a magánnyugdíjpénztári befizetéseket. Az úgynevezett „biztonságba helyezés” ugyanis azt jelenti, hogy a pénztártagok gazdasági kényszerhelyzetbe hozásával az államkasszába visszaterelt magánnyugdíjpénztári vagyont rohamos ütemben éli fel a kormányzat. A Fidesz országgyűlési képviselői által megszavazott költségvetésből kitűnik, hogy idén 529 milliárd forint magánnyugdíjpénztári vagyont költ el Magyarország. Ez a tendencia folytatódik jövőre is, egészen addig, amíg van mit elkölteni ebből a vagyonból. A jövő eltékozlása tehát tovább folytatódik: míg a szocialisták hitelekkel adósították el az országot, addig a Fidesz-kormány a hitelek felvétele mellett feléli a megtakarításokat is. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kormányzati propagandagépezet a vagyonfelélést – visszás módon – sikerként kommunikálja.

A felelőtlen gazdaságpolitikának mindig fájdalmas következményei vannak: az elöregedő, csökkenő lélekszámú magyar társadalom több millió tagjára az időskori nyomor vár, hiszen az elköltött pénzből nem fognak Orbán Viktor 2010-es ígéreteire hivatkozva évtizedek múlva nyugdíjat kapni.

A Jobbik a leghatározottabban elítéli a kormány jövőt felélő politikáját és a magyar nyugdíjrendszer rövidtávú pártérdekek alá rendelését. Ehelyett követeljük az új Alaptörvényben is megfogalmazott szülőtartási járadék bevezetését, az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlás rendszer azonnali megteremtését és a közpénzek, így különösen a nyugdíjcélú megtakarítások ésszerű gyarapítását!

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

blog comments powered by Disqus