Diósgyőri örömbank?
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2019. május 20. hétfő

Bernát, Felícia ünnepli névnapját.
Holnap Konstantin napja lesz.
Főoldal Közélet Interjú Diósgyőri örömbank?
Diósgyőri örömbank? PDF Nyomtat Email
2018 január 02., kedd 14:53

Miért kell egy olyan sportklub Leisztinger Tamásnak, ami nem hoz hasznot? Mi volt a legmegdöbbentőbb futballélménye a DVTK ügyvezetőjének? Merre tart a diósgyőri sport? – ezekről a témákról is beszélgettünk Sántha Gergellyel, a klub ügyvezetőjével.


Diósgyőri örömbank?



- „Mély depresszió, rengeteg fájdalom. Sokba kerül, de a pénzügyeket figyelmen kívül hagyva is, nyolc borzalmas pillanatra jut két jó.” Tudja kinek a szavai ezek?

- Attól tartok, hogy igen.

- Még nincs egy éve, hogy a DVTK tulajdonosa, Leisztinger Tamás a fentieket nyilatkozta a piros-fehér klubbal összefüggésben. Most azonban mintha jobb hangulat uralkodna Diósgyőrben…

- Folyamatosan törekszünk arra, hogy mind a tulajdonosnak, mind a többi, a DVTK-val valamilyen módon érintkező embernek egyre több örömteli pillanatot okozzunk, akár a klub szakosztályainak szereplésével, akár egyéb területeken. Ettől függetlenül Leisztinger Tamásnak szívügye a sport; maga is sportol, hobbi szinten focizik, pingpongozik, és úgy tudom, mostanában bokszol is, valamint mint minden komoly belső motivációval rendelkező ember, nem szeret veszíteni. Habár tulajdonosunknak számos komoly befektetése van, a Diósgyőr mégis más, mint a többi. Tamást örömmel tölti el, hogy a hét éve megkezdett munkával stabilitást adott a klubnak, Borsodban számítanak rá az emberek, és ez jó érzés.

- Jól értem, hogy egy nagyon gazdag embernek sem a pénz áll az első helyen, hanem fontosabb az érzés?
- A DVTK olyan befektetése az Arago Holdingnak, amivel sok ember életéhez tud pozitív módon hozzájárulni, és ez felemelő dolog. A cég CSR (Corporate Social Responsibility) politikájában a diósgyőri sport kiemelkedő helyet foglal el, hiszen a DVTK a portfóliónknak az az eleme, amelyen keresztül visszaadhatunk valamit az embereknek.

- Komolyan mondja, hogy a DVTK inkább társadalmi felelősségvállalás, mint üzleti tevékenység?
- A labdarúgás szűz terület volt a tulajdonosunk számára, mikor hét évvel ezelőtt belevágott. Nagy kihívás, hogyan lehet egy sportklubot sikeresen menedzselni - ebben még nem volt tapasztalatunk. Az viszont kifejezetten jó, hogy olyan tulajdonosa van a DVTK-nak, aki elhivatott, valamint pénzügyi szempontból is több lábon áll, hiszen ezzel képes megteremteni a klub anyagi hátterét. A DVTK egyelőre inkább csak viszi a pénzt. Ezen felül, habár ez egy több szempontból fontos projekt, mégis csak egy a több közt, és a klubról is pusztán a fontosabb információk jutnak el Leisztinger Tamáshoz.

- Magyarul ön ügyvezetőként csak annyit tolmácsol, amennyit jónak lát?

- Általában részletesen beszámolunk a klubban történtekről, de ez alatt természetesen nem a napi operatív irányítás részletei értendők. Mindazonáltal naivitás lenne azt feltételezni, hogy a tulajdonos csak rajtam keresztül érintkezik a DVTK-val. Ezen a szinten már senki sem engedheti meg, hogy csupán egyetlen emberre hagyatkozva kísérje figyelemmel a portfóliójának elemeit.

- A tulajdonos motivációiról, szerepvállalásáról már sokat lehetett hallani, de arról kevésbé, hogy az ön személyében mit keres egy budapesti bankár a DVTK élén?

- Aki olyan vagyonnal rendelkezik, mint Leisztinger Tamás, nehezen bízik meg új emberekben. Mi évek óta együtt dolgozunk, persze ettől még mondhattam volna nemet a felkérésére, mégis elvállaltam, mert motiváló, érdekes és építő feladat. Komoly kihívás. Körülbelül 7 éve, a diósgyőri munka kezdetekor volt egy számomra is operatívabb időszak, ami hihetetlenül intenzív volt; gazdaságilag konszolidáltuk a céget és levágtuk a vadhajtásokat, hogy normálisan tudjunk működni, de most talán egy új lépcsőfokhoz érkezett a fejlődés, és ez ismét többet követel, többek között tőlem is.

- Milyen vadhajtásokra gondol?
- A magyar futball a 2010 előtti évtizedekben igen komoly lejtmenetben volt. Nem volt megfelelő finanszírozás, nem volt infrastruktúra, sportszakmai rendszer, edzőképzés, minőségi szövetségi munka és még sorolhatnám. Mindemellett sokan nem a legtisztességesebb szándékkal mozgolódtak a labdarúgásban, nem invesztáltak semmit, csak kivenni akartak. Amikor 2010-ben szerepet vállaltunk Diósgyőrben, alapjaiban rendbe tettük a dolgokat. Most ismét intenzívebb a munka, mert szeretnénk felépíteni egy regionális multisportklub modellt. Részben külföldi példák alapján, részben saját kútfőből.

- Azt mondják a biológusok, hogy hét év alatt a sejtek is teljesen kicserélődnek. 2010 óta a DVTK-nál is kicserélődött szinte mindenki. Néhány kivételtől eltekintve szinte csak ön maradt és a „szertáros, Katika”.

- Kicsit távolabbról futok neki a válasznak. Nehéz volt az első időszak, nem volt áttekinthető a gazdálkodás, nem tudtuk átvilágítani a céget, mert például nem álltak rendelkezésre az ehhez szükséges dokumentumok sem. A humánerőforrás állomány is ennek megfelelő volt, tisztelet a kivételnek, hiszen ma is van több olyan kollégánk, aki akkor is a csapat tagja volt, és akivel most is szívesen dolgozom együtt. Általánosságban elmondható azonban, hogy olyan átláthatatlan viszonyok uralkodtak, amelyhez nem voltam hozzászokva az előző munkáim során. Valóban, sokan elmentek, de a helyükre érkezők már jó színvonalat képviselnek.

- A diósgyőri közeg nem éppen a befogadásáról híres, bár a teljesítményt mindig nagyra értékelik. Mennyire tekintik betolakodónak budapestiként?

- Általában kedvesek velem és mosolyognak rám, de ez alapvetően nem nekem szól, hanem a tulajdonos befolyásának és pénzének. Talán nem is törekedtem kifejezetten arra, hogy befogadjanak, a magam előtérbe helyezése helyett inkább azt szerettem volna, hogyha maga a DVTK válik integrálóvá, egy olyan hellyé, ahová jó tartozni sportolóként, szurkolóként, munkatársként és támogatóként egyaránt.

- Akkor igaz lehet, amit a vezetők magányáról mondanak, hogy nem igazán kapnak őszinte visszajelzéseket, és a csapatba sem önmagukért fogadják be őket?
- Igen, ez így van. A vezetés olyan csapatjáték, ahol a vezető nem a csapat tagja, viszont felelősséggel tartozik a munkatársaiért és a megbízója felé is. Jó lenne azonban, ha a vezetőt nem a hatalma miatt fogadnák el, hanem azért, mert igaza van.

- Steve Jobs, az Apple alapítója azt mondta, hogy az emberek gyakran nem tudják, mit akarnak, amíg meg nem mutatod nekik. Mintha ez igaz lett volna a Diósgyőrre is, hiszen mondhatni, hogy évtizedeken át nehézkesen működött.
- Ez nem diósgyőri specifikum. Országos szinten nem működött a labdarúgás, az észak-magyarországi régió pedig még ehhez képest is elhanyagoltnak számított. Miskolcon azonban igen komoly érdeklődés övezi a labdarúgást és erre lehet építeni, itt megfelelő koncepcióval lehet eredményeket elérni.

- Emlékszik az első diósgyőri meccsére?
- Talán még emlékezetesebb az első kelet-magyarországi rangadóm 2010-ben. A hangulat, a szurkolás, ahogyan énekeltek a drukkerek, az felejthetetlen élmény volt. Volt azonban egy másik aspektusa is a találkozónak. Az ellenfelünk tulajdonosa bejött az alagsori irodánkba. Akkor még egy kis szuterénban ült az egész klubvezetés. Fényképet is készítettem az irodáról, hogy megmaradjon mementónak, milyen állapotok uralkodtak itt. Viszont a körülményeknél is meglepőbb volt, amit a riválisunk akkori tulajdonosa mondott. Úgy fogalmazott: semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy ők kerüljenek fel az NB I-be és ne a DVTK. Ez a kijelentés igen kijózanító belépő volt számomra a magyar focivalóságba.

- Mégis a Diósgyőr jutott fel!

- Ilyen az élet!

- Már mondott néhány szót a „vadhatjások” lenyesegetéséről. Csak ott indulhat minőségi foci, ahol a közeg is tisztul. Látszik már valami változás?
- Nagymértékű tisztuláson esett át a magyar labdarúgás, és ebben voltak drasztikusabb és kevésbé drasztikus lépések is. Több dolgot is említhetnék, például a bundabotránnyal érintett játékosok elleni fellépést, vagy azt, hogy kizártak csapatokat, akik nem teljesítették a klublicenc követelményeit. Ezek sokak számára fájdalmas lépések voltak, de ennek is köszönhető, hogy napjainkban egészen más sporttal foglalkozni Magyarországon, mint néhány éve.

- Ön szerint minek köszönhető ez a tisztulás?
- A szigorúbb szabályozásnak, a tisztábban beáramló pénznek, a működő utánpótlás támogatási rendszernek és a kiszámíthatóságnak.

- Másrészt azonban vannak, akik sokallják az állami pénzek beáramlását a labdarúgásba. Mi tartható túlzottnak?

- Lehet, megköveznek érte, de én elsősorban nem focifanatikus vagyok, hanem magát a sportot szeretem általános értelemben. Érdekes megfigyelni, hogy akár a budapesti, akár a miskolci barátaim - mert hála Istennek, már vannak néhányan az utóbbiak is - egyforma lelkesedéssel fordulnak a futball, a sport felé. Ugyanezt tapasztalom a különböző társadalmi rétegekből érkező szülőknél is, akiknek a gyerekei nálunk fociznak, vagy a budapesti barátaimnál, akiknek a gyerekei különböző klubokban, de rendezett körülmények között tudnak sportolni. Számukra nagyon fontos, hogy milyen pályán fociznak a gyerekek, milyen öltözőben öltöznek, ki tanítja őket, milyen az egész közeg, és ez milyen befolyással van a fiatalok - nem feltétlenül csak sportszakmai értelemben vett - fejlődésére. A sportnak és benne a labdarúgásnak kiemelkedő társadalomépítő szerepe van – ezt nagyon jó ismerte fel Magyarország jelenlegi kormánya. Manapság egyre több jó szakembert lehet bevonni a futball bármely területére, és ez lehet a fejlődés egyetlen útja. Talán el sem hiszik, de komoly munka van abban, hogy öt tehetséges fiatalból legalább egyet megszerezzünk a sport számára, hogy majd jó sportmenedzser, edző, vagy akár szakmai igazgató váljék belőlük.

- Ön az Arago több projektjén dolgozik, köztük a DVTK az egyik, amiről ráadásul azt mondják, hogy nem lehet belőle nyereséget kihozni. Miért foglalkozik vele?

- Valóban, ettől a befektetéstől nem várhatunk egyelőre hozamot. A közeg azonban engem is inspirál. Valami újat, egyedit, működőt építeni, ami korábban nem volt, az alkotás.

- Azt hallottam, hogy mostanában sok időt tölt Diósgyőrben.
- Próbálom komolyan venni a feladatomat, de a befektetett munka nem mindig jár sikerrel. Gondolja el, hiába dolgozunk egész héten becsülettel, ha a hétvégén kikap a focicsapat, mindenki csalódott és engem is a pokolba kíván. Ez ügyvezetőként is megterhelő tud lenni.

- Diósgyőrben megszokták a szurkolók, hogy gyakran váltogatták egymást a tulajdonosok, a „nagy befektetőjelöltek”, akik nem fukarkodtak az ígéretekkel. A diósgyőri foci mégsem arról lett híres, hogy töretlenül ível fölfelé a csillaga. Az elmúlt hét évben mintha visszafogottabb tervek lettek volna.

- Én úgy emlékszem, hangzottak el néhányszor ígéretek, de engem nem igazán az érdekel, hogy éppen hányadik helyen végez a focicsapat a bajnokságban.

- Akkor mi érdekli?

- Az, hogy minden területen mindig jobbak legyünk, mint tegnap, és ez automatikusan elvezethet oda, hogy elérjünk majd egy valóban komoly eredményt. Hiteltelen lenne a számból, ha azt mondanám, hogy a dobogóra várom a DVTK-t, mert nem értek a foci sportszakmai részéhez, viszont azt szeretném, hogyha középtávon a DVTK és a Diósgyőr név jelentene valamit akár Magyarország határain túl is. Ez most még messze van, de jó úton vagyunk, és az észak-magyarországi régióval a hátunk mögött nagyobb az esélyünk a sikerre.

Fekete Zsuzsa


blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hiteles cégkivonat

cegkiv

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások