• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2018. július 21. szombat

Dániel ünnepli névnapját.
Holnap Magdolna napja lesz.
Főoldal Közélet Barangoló Táborozni jó
Táborozni jó PDF Nyomtat Email
2018 július 06., péntek 22:50

Ha nyár, akkor itt a táborozás ideje. Nem történhetett ez másképpen Harsányban sem, ahol több különféle tábor színesítette a gyerekek szünidejét. Volt itt hittan tábor, focitábor és egy játék kuckó névre keresztelt napközis tábor is. A szervezők nagy örömmel és szeretettel írnak táboraikról.
Hit
Ebben az esztendőben is megszervezésre került hittanos gyermekeink számára a hittantábor. „Jézus, a Jó Pásztor!” volt együttlétünk alapgondolata ezen az öt napon.  Igyekeztünk Jézus nyomába szegődni, mint „legelőjének nyája” figyelni rá, hallgatni őt. Napjainkat a reggeli imádsággal, a kihúzott szentírási igerészekkel kezdtük és szentmisével zártuk. Négy csapatban egymással versengve vagy közös alkotó munkában, játékban és imádságban töltöttük el az időt. A fagy kivételével mindenféle időjárásban volt részünk, de ez sem a tervezett programokat, sem jókedvünket nem rontotta el, sőt összeszedettebbé, egymásra figyelőbbé tett bennünket. A számháború, a foci, a kézműves foglalkozások, s végül az utolsó estén az éjszakai túra, sok élménnyel gazdagított bennünket. Számos játék mellett az egyéni és közös felelősségtudatot is építettük a közösség szolgálata által. Ez csoportonként a rendrakás, az asztal körüli feladatok, vagy a szentmisén való ministrálás, felolvasás és a zenei szolgálat által valósult meg. A Jó Pásztornak, Jézusnak hála, és minden táborozónak, segítőnek köszönet az együtt töltött napok sikeréért. Továbbá köszönet az önkormányzatnak, az iskolának támogatásukért, a falubelieknek türelmükért. (Harsányi Plébánia, 2018. június 26-30.)
Kővári F. Dávid TORG, plébános.

Sport
A Harsányi Hársfavirág Óvodában június 25-től 29-ig Gável András edző részvételével focitábort szerveztünk. A gyerekek az óvodában gyülekeztek, majd az edző vezetésével a műfüves pályára, vagy ha azt az időjárási viszonyok nem engedték meg, a tornaterembe mentek. Itt erőnléti edzés, ügyességi, játékos feladatok, kispályás foci zajlott. A tábor célja a gyerekek edzettségének, ügyességének, technikai képességének fejlesztése volt. Az edzések végeztével a megfáradt focisták az óvodába térhettek vissza, ahol finom ebéd várta őket.
Nagyné Sír Ildikó óvodavezető

Önfeledt játék
JÁTÉK-KUCKÓ néven napközis tábort szerveztünk négy és tizenkét év közöttiek részére július 2-től 6-ig. A tábor folyamán rengeteg különféle programban vehettek részt és mérhették össze a tudásukat a gyerekek. Voltak kézműves foglalkozások, sport feladatok, dráma játékok, filmvetítés, íjászat, kirándulások és csapat vetélkedők. Mind a tizenhat gyerek nagyon jól érezte magát, és remek hangulatban telt el számukra ez a hét. A tábornak otthont adó Közösségi Ház kikapcsolódást segítő felszereléseivel nagyban hozzájárult a táborozó gyerekeket ért élmények fokozásához. A buszos kirándulás során eljutottunk Kisgyőrbe, ahol a fafaragásokat néztük meg, és vidám perceket töltöttünk el a játszótéren. A hetet ki-mit tud játékkal és bábelőadással zártuk.
Olajos Mihály családgondozó

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hiteles cégkivonat

cegkiv

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások