Újjá kívánják építeni a Budai-hegység egykor legkedveltebb turistaházát Nyomtat
2020 május 22., péntek 20:15

53001-53200/53003.jpgA hajdani Zsíros-hegyi Turistaháznak mára már csak a romjai maradtak, de az idén tavasszal Solymár önkormányzata elkezdte ezeket rendbe tenni.

A korábban általa megvásárolt telekre változtatási tilalmat rendelt el, így oda nem is épülhet más vissza mint a turistaház a melléképületeivel. Nemcsak a főépület, hanem az Otthon nevű külön épület, a lóistálló, a a későbbi raktár még álló falait letisztogatták, a burjánzó gyomokat azok körül eltakarították.

Solymár polgármestere,  Szente Kálmán elmondta: a község ezzel egyidejűleg változtatási tilalmat rendelt el, ami azt jelenti, hogy csak az eredeti épület helyreállítása megengedett. Az építkezés akkor indulhat, ha Solymár e célra valami komolyabb pénzt kaphatna egy pályázaton. Szente álma, hogy mindhárom épületet helyreállítják turistaházként,a  hátizsákos-bakancsos kirándulók, gyermekek és a diákok sport- és pihenőhelyévé váljék. A tervek szerint lenne itt szálláshely és étkezési lehetőség is. Amennyiben sikerülne újból működtetni a turistaházat, az országos kék jelzés mentén végre ismét volna egy bázis a Budai-hegységben. Néhány éve innen kék háromszög jelzéssel egy néhány száz méteres turistaút vezet ki a Zsíros-hegy lenyűgözően szép kilátást nyújtó északi gerincére.

A Zsíros-hegyi turistaházat 1928 végén helyezték üzembe, de a hivatalos megnyitóra csak a következő év nyarának elején került sor. Az Otthon nevű épület elsősorban cserkészek és diákcsoportok részére készült el, 1936-ban.  Az egyetlen nagy hálóteremből álló házban több, mint 50 gyermeket szállásolhattak el egyidejűleg.

 

53001-53200/53003-1.jpg

Akik az innen a jó 50 méterre lévő Muflon-itató nevű kiskocsma felől érkeznek, ahol a kéktúra jelenlegi pecsételő helye is van, azok a murvás térségtől balra az Otthon nevű épület, jobbra a főépület, a hegy felé pedig az istálló épületének romjait láthatják. Képpárunk az étterem előtti teraszt ábrázolja, 1981-ben, illetve 2020-ban. A harmadik képen a leginkább megmaradt falrészek láthatók.

 

53001-53200/53003-2.jpg

Kertész Z István( képek: Kertész Z István és Székely Ildikó)

blog comments powered by Disqus