Bűnügyi gyümölcskosár- „Leszüretelt” dinnye- és baracktolvajok
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2010. szeptember 9. csütörtök

Ádám ünnepli névnapját.
Holnap Nikolett, Hunor napja lesz.

______

Főoldal Hírek Kék-Hírek Bűnügyi gyümölcskosár- „Leszüretelt” dinnye- és baracktolvajok
Bűnügyi gyümölcskosár- „Leszüretelt” dinnye- és baracktolvajok PDF Nyomtat Email
2010 július 29., csütörtök 18:11

Dinnye- és baracktolvajokat kerítettek kézre a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Négy aszalói férfival, illetve fiúval szemben folytat eljárást lopás miatt az Encsi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint az elkövetők, akik közül kettő még fiatalkorú július 27-én a hajnali órákban kiment a település határában lévő dinnyeföldre, ahonnan majd 170 kilogramm zöld héjú gyümölcsöt lopott el. Továbbá a helyszínen több tucatot meglékeltek, amelyeket aztán nem vittek el magukkal.
Az információ- és adatgyűjtés során úgymond reggelre már fény derült az elkövetők kilétére. A tetteseknél tartott házkutatás beigazolta a gyanút, hiszen a rendőrök megtalálták a zsákokba rejtett mézédes dinnyéket.
A baracktolvajokról állampolgári bejelentés alapján értesült a rendőrség. Az akkor még elsődleges információk szerint július 27-én egy gönci kertből idegenek, tehát nem a tulajdonos, több mázsa kajszi barackot szüretelt le illegálisan. Az Encsi Rendőrkapitányság nyomozói a kapott információk alapján azonnal munkához láttak, és ennek eredményeként hamar beazonosították a lehetséges elkövetőket. A náluk megtartott házkutatás pedig újfent beigazolta a gyanút.

Az Encsi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást a tettesekkel szemben, akik közül három gönci, egyikük pedig kékedi.
Az Encsi Rendőrkapitányság sikeres elfogásainak számát növeli, hogy sikerült két fiatalkorú autófeltörőt is elfogni. A két fiatal egy homgrodi ház előtt álló autót tört fel a napokban, és vitt el belőle különböző értékeket, például műszaki cikkeket, de még egy üveg sört is. A rendőrök rövid adat- és információgyűjtést követően elfogták a két helyi fiatalembert, akikkel szemben lopás miatt folytat eljárást a hatóság.

Az Encsi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek:

Banner

SZATEV - Fehérjefeldolgozó-, Takarmánygyártó és Közszolgáltató zRt.

Telvill Kft.

Hírlevél feliratkozás

Név:

E-mail:

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Mit vásárol Ön?
 

Hazai rekordkísérletek

http://rekordok.freeblog.hu/




igricigep.hu

Ingatlankereső

Facebook

Hungary Card

EU autótérképe

http://www.hungarycard.hu/

ÉHG Északmagyarországi Hulladékgazdálkodási ZRt.

ABAÚJ Hulladékgazdálkodási Kft.

Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft.

Utazás mesterfokon

Programkereső

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások