A Fidesz reagálása Káli Sándor mai bejentésére
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2010. szeptember 9. csütörtök

Ádám ünnepli névnapját.
Holnap Nikolett, Hunor napja lesz.

______

Főoldal Hírek B.A.Z. megyei hírek A Fidesz reagálása Káli Sándor mai bejentésére
A Fidesz reagálása Káli Sándor mai bejentésére PDF Nyomtat Email
2010 július 27., kedd 18:44

Dr. Zsiga Marcell, Fideszes országgyűlési képviselő az alábbi közleményben reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra.

„A Fidesz az országgyűlési választások után elsők között meghozott törvénnyel felére csökkentette az önkormányzati képviselők számát, ezzel együtt értelemszerűen csökkentette a körzetek számát is. Ez jelentős megtakarítást jelent a településeknek, így Miskolcnak is.
Tudomásom szerint több civil bejelentés, panasz is érkezett Miskolc jegyzőjéhez az általa megállapított körzethatárok kapcsán. A megyei főjegyzővel történő végső egyeztetésen Miskolc Polgármesteri Hivatalának aljegyzője és egy hivatalnok is részt vett.
Csodálkozva és értetlenséggel fogadjuk Káli Sándor szavait, aki az elmúlt szocialista rendszert szeretné visszaállítani, amikor nem voltak szabad választások.
Ő és a miskolci szocialisták félnek attól, hogy megismétlődik az országgyűlési választásokon bekövetkezett történelmi vereségük. Mivel görcsösen ragaszkodnak hatalmukhoz, úgy tűnik, nem mernek kiállni a választásokon és mondvacsinált indokokkal minden követ megmozgatnak a választás elhalasztásáért”

 

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek:

Banner

SZATEV - Fehérjefeldolgozó-, Takarmánygyártó és Közszolgáltató zRt.

Telvill Kft.

Hírlevél feliratkozás

Név:

E-mail:

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Mit vásárol Ön?
 

Hazai rekordkísérletek

http://rekordok.freeblog.hu/




igricigep.hu

Ingatlankereső

Facebook

Hungary Card

EU autótérképe

http://www.hungarycard.hu/

ÉHG Északmagyarországi Hulladékgazdálkodási ZRt.

ABAÚJ Hulladékgazdálkodási Kft.

Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft.

Utazás mesterfokon

Programkereső

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások