Jól halad az energetikai korszerűsítés Nyomtat
2012 június 29., péntek 22:58

Kazincbarcika - Az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával folyik a Polgármesteri Hivatal épületenergetikai korszerűsítése.

A beruházás összköltsége több mint 110 millió forint, az Európai Uniós támogatás összege pedig majdnem 85 millió.
A projekt keretében az 1971-ben épült hivatal energetikai szempontból teljesen megújul: ennek részeként megtörtént a fűtési rendszer korszerűsítése. Az egész épületben termosztatikus szelepeket építettek be, mely által minden helyiségben egyedileg szabályozhatóvá válik a fűtés. Az épület emeletein a teljes körű nyílászáró cserével már végeztek a szakemberek, július első hetére pedig a kisebbik okmányiroda és a házasságkötő terem ablakozása marad.

Közel 90 %-os megtakarítás

Ezt követi a külső falak utólagos hőszigetelése, a színezés, majd az új előtető megépítése. A kivitelező július végére 70 %-os készültséget kíván elérni, majd a beruházás zárása idén szeptember közepe lesz.
A szakemberek úgy számoltak, hogy a komplex épületenergetikai felújítás az épület vásárolt hőigényét 88 %-kal csökkenti. Ez éves szinten 10 millió forint körüli megtakarítást eredményez majd.
Ennek értelmében a beruházás önrésze valamivel több mint 2 év alatt megtérül, miközben az épület egy több mint 100 milliós fejlesztésen esik át.
A pályázatnak köszönhetően az éves szinten több mint 100 000 ügyfelet kiszolgáló, kistérségi központi szerepet is betöltő hivatal komfortosabbá válik és javul az ott dolgozók munkakörülménye.


 

blog comments powered by Disqus