| 63 "csontvázat" talált a gazdasági tényfeltáró bizottság |
|
|
|
| 2010 szeptember 08., szerda 16:10 |
|
A politikus emellett nagyon reméli, hogy a következő évi hiány a 3 százalékhoz lesz közel. "Ebbe még az is belefér akár", hogy 3 százalék alá kerüljön, "de nem akarok elébe szaladni ennek" - mondta. A 63 "csontvázzal" kapcsolatban a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője hangsúlyozta: lehetett volna több is, s nem is reménykednek abban, hogy nem kerül elő több ügy. A tételek között szólt az adóbevételekről, amelyeknél - közölte - jelentős túltervezés történt 2009 végén: a társasági adót 50 milliárd forinttal, a személyijövedelem-adót 40 milliárddal, a jövedéki adóból származó bevételeket pedig 30 milliárddal tervezték túl. Szólt a közlekedési vállalatok, a MÁV, a BKV és a Malév többletfinanszírozásáról is: olyan adósságok, kifizetetlen számlák vannak, amelyeket az új kabinetnek valamilyen formában előbb-utóbb rendeznie kell. Több tízmilliárd forintos tételsorról lehet beszélni e három állami vállalat esetében - mondta. Az "egyik kedvencének" nevezte azt, hogy nem tervezték be a 2010-es nemzetközi tagdíjakat - például az ENSZ-, NATO- és az OECD-tagdíjat -, ami együttesen mintegy hatmilliárdot tesz ki. Varga Mihály a jelentős tételek közé sorolta a Vértesi Erőmű ügyét, amellyel kapcsolatban - "a mai tudásunk szerint" - 25-35 milliárd forint között lehet majd a végső, közvetlenül az államot terhelő követelésállomány nagysága. A folytatásban a példák között említette a LEADER-pályázatokat, a moszkvai kereskedelmi székház ügyét - amellyel körülbelül egymilliárd forintos vagyonvesztés érte a államot -, a postaszékház, valamint a Magyar Fejlesztési Bank külképviselőinek ügyét. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, különböző luxusjuttatások kifizetéséről van szó. Tájékoztatása szerint azok a tételek, amelyeket az átadás-átvétel során nem ismertek, a hiány mértékét a GDP 1,6 százalékával emelhetik meg. Azonban a meghozott kormányzati intézkedések és az egyenlegjavító hatású hiánycsökkentő tételek következtében a 3,8 százalékos hiány az év végére tartható - erősítette meg. Hozzátette, azon tételek összege, amelyek a következő évek költségvetéseit fenyegethetik, a 2010-es bruttó hazai termék 2,2-2,5 százaléka lehet. A jelentésbe nemcsak gazdaságpolitikai megállapítások kerültek, hanem több más kérdés is, így például az egészségügyi helyzet, népesedési tendenciák, a nyugdíjas kor és a szegénység kérdései - közölte Varga Mihály, hangsúlyozva, hogy a vizsgálattal egyik fő céljuk az volt, hogy a múltat lezárják, és bemutassák az új kormány örökölte helyzetet. A megállapításaik között szerepel - ismertette -, hogy nőtt és mélyült a szegénység mértéke, drámaiak a demográfiai folyamatok, a foglalkoztatottság alacsony mértékű, és rossz az egészségi állapot. Következtetéseiket, javaslataikat tíz pontban foglalták össze.
(MTI) blog comments powered by Disqus |
Kapcsolódó cikkek: