• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. augusztus 21. hétfő

Sámuel ünnepli névnapját.
Holnap Menyhért napja lesz.
Főoldal Gazdaság Fejlesztésekre, kutatásokra nyert 1,5 milliárdot a Bay Logi
Fejlesztésekre, kutatásokra nyert 1,5 milliárdot a Bay Logi PDF Nyomtat Email
2017 március 20., hétfő 17:38

A miskolci A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. hazai nagyvállalatoknak pályázaton elnyert másfél milliárd forintból kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg, az öt kiemelt projekt összértéke meghaladja a 11 milliárd forintot - hangzott el a társaság miskolci sajtótájékoztatóján hétfőn.


A Bay Zoltán Kutatási Kft. az idei év első negyedévében öt kiemelt projekt kutatási feladatainak megvalósítását kezdi meg konzorcium tagként, hazai nagyvállalatok beszállítójaként - mondta bevezetőjében István Zsolt osztályvezető.
Tájékoztatása szerint a piaci megrendelők között jelentős hazai kutatói bázissal rendelkező, "magas hozzáadott értéket előállító és számottevő gyártókapacitással bíró cégek sorakoznak", köztük van a Magyar Suzuki Zrt., az Albacomp Zrt., az Alcufer Kft., a Borsodchem Zrt. valamint a  Rába Futómű Kft.

Lenkeyné dr. Bíró Gyöngyvér,a mérnöki divízió igazgatója elmondta, hogy a divízióban 54 mérnök dolgozik, ebből 35 Miskolcon, a többiek pedig Egerben és Budapesten.  Közülük 13-an tudományosan minősített munkatársak, s külön öröm, hogy dr. Kaptay György akadémikus is tagja a csapatnak. Azt is megtudtuk, hogy sokkal több jól képzett mérnöknek is lenne lehetőségük munkát adni, mert szerencsére egyre több projektben vesznek részt a vállalatok felkérésére.

A társaság a Magyar Suzuki Zrt-nek gyártáslogisztikai megoldásokat szállít, anyagfejlesztést végez, valamint hegesztőrobotok és lézerhegesztési technológiákat dolgoz ki, 687 millió forintból, a teljes projekt értéke 5,3 milliárd forint. Az Albacompnak gépjárművekbe utólagosan beszerelhető, automatikus, GPS alapú elektronikus segélyhívó berendezést fejleszt, 678 millió forintból, az Alcufer Kft. Szolnokon egy tehergépjármű és autóbusz bontó mintaüzemet hoz létre 1,25 milliárd forintból, ehhez a Bay Zoltán Kutatási Kft. közel 50 millió forintból dolgoz ki logisztikai rendszert és környezetbarát megoldásokat.

A Borsodchem Zrt. által tervezett új környezetbarát eljárás fejlesztésénél olyan fémhab katalizátor kidolgozásába is bekapcsolódik a Bay, melynek célja hatékonyabb szennyezőanyag bontás megvalósítása. A teljes projekt értéke 3,1 milliárd forint, amelyből a kutatóintézet 300 millió forint beszállítói értéket teremt, míg a Rába Futómű Kft. számára hajtáslánc termékfejlesztés keretében alacsonyabb járműfogyasztás és károsanyag kibocsátás érhető majd el e 817 millió forintból, amelyhez a kutatóintézet termékfejlesztési keretösszegéből 281 millió forintot kap.

Nagy Zoltán, az Intelligens rendszerek divíziójának vezetője elmondta, hogy 24-en dolgoznak a csapatban és 20-an itt Miskolcon. Három osztály dolgozik a divízióban, az egyik a Logisztikai rendszerek osztálya amelyik többek között mentési logisztikák fejlesztésén dolgozik, valamint termék-élettartam elemzést azoknak a cégeknek akik exportálják termékeiket. A másik az InfoCom osztály, amely kiszolgálja az intézetet a hardver, szoftver fejlesztés területén. A harmadik a Mechatronikai osztály, amelynek feladata például az ipari célgépek tervezése, fejlesztése.

István Zsolt elmondta, hogy ezentúl sokkal több hírt kapnak majd olvasóink a jövőre 25 éves, eddig sok szervezeti változáson keresztül ment intézetről, ahol 70 kutató dolgozik azért, hogy a térség innovatív gazdasági fejlődését segítse.

OBE

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a közpénz felhasználásáról van-e joga minden megkötés nélkül beszámolni a sajtónak?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Legyen ausztriai munkád a Tiroli Álláskereső segítségével, akár 2 héten belül.

Facebook


imedia.logo

Friss pályázatok


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások